Utazás szárazon és vizen! 3. rész

7738n.jpg

 

Kiskörét éppen, hogy elhagytuk, az egy nyomsávos híd előtt lévő sorompó “megálljt” parancsolt nekünk, a fénysorompó is a két piros szemével kacsintgatott felénk. A következő pillanatban azt látjuk, hogy a szolgálatot teljesítő vasúti alkalmazott íves lendülettel felpattan a szolgálati épület falához támasztott “drótszamárra” és elviharzik a híd túlsó vége felé, pedig láthatná, hogy milyen hosszú sor várakozik az itteni sorompó előtt, innen kellene eregetni az autókat. A fénysorompó csak kacsintgat, mi pedig az összeráncolt szemöldökünket próbáljuk kisimítani, mikor is szembejövet feltűnik a drótszamaras alkalmazott. A járgány már szinte magától, repülve csapódik az épület falához ahol már a lehullott vakolat helye is felvette a kormány formáját. A sorompó, mintha megijedt volna a járgány hangos landolásától, elkezdett emelkedni és a piros szemek is nyugovóra tértek, most váltótársuk a fehér imitálta a munkavégzést. Szép lassan átaraszoltunk a felújított hídon, majd egy jobbos kanyar után......”ki kívánkozott belőlem a lelki bánat”!! ....az út minősége a híd előtt és a híd után.....a háborgó tengert erősen megszégyenítené! Gyorsan be is ugrottunk a kocsiba, .....rögvest menjünk innen!!

 

20200330_143747.jpg

 

Alig haladtunk egy-két kerékfordulatnyit, egy kicsinyke településre, Pusztataskonyba értünk.
A meglévő szegényes adatok alapján:
Pusztataskony egyéb belterület, amely része Tiszabura község területének, amelynek központjától számítva nagyjából 6 kilométer távolságra található. A községhez tartozó Pusztataskony elnevezését Taksony fejedelemről nyerte. Pusztataskonyban épült meg az Európai Unió támogatásából a Nagykunsági vésztározóle- és beeresztő csatornája.
800px-pusztataskony_szapary_chapel.jpg
Ahogy haladunk alig ötvennel, bal oldalon egy rikító fehérre festett kápolna és a mellette lévő épület, - valamint kíváncsiságunk - utasított megállásra.
4210472786.jpg
650508808.jpg
8050593254.jpg
8110313192.jpg
Nagy István szolnoki szobrászművész gróf Szapáry Gyulát, Magyarország egykori miniszterelnökét ábrázoló domborművét, a Szapáry család állandó szálláshelyén, Pusztataskonyban, az általuk építtetett kápolna kriptájában, annak falán helyezték el, közel sírfeliratos márványtáblával lezárt kriptafülkéjéhez.
1626c1fee076f530a851d622e418eade_1.jpg
Szapáry, muraszombati és szécsiszigeti gróf Szapáry Gyula, 1832-ben Pesten született. Pályafutását Jász-Nagykun-Szolnok megyében kezdte, Heves és Külső Szolnok vármegye első alispánja, majd főispánja volt, megalapította a megye gazdasági egyesületét. Kilencszer választották képviselővé. Követként hozzásegítette a várost Alcsi- és Tenke-puszta megvásárlásához, ahol a szolnoki gazdák földhöz tudtak jutni. Magyarország egykori (1890-92) miniszterelnöke, korábbi földművelés és pénzügyminisztere volt, aki fontos szerepet töltött be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Pest-Buda közéletében valamint a Tisza szabályozásában. 1905-ben, Abbáziában* hunyt el, majd a pusztataskonyi családi kriptában helyezték örök nyugalomba, ahol még öt rokona nyugszik. Nyughelyét 2006-ban a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították.
A pusztataskonyi kápolna felújítására azért került sor, mert a második világháborúban nagy károkat szenvedett. A bekövetkezett állagromlás olyan mértékű volt, hogy a hívők munkája és adományai már nem voltak képesek azokat helyrehozni. Ezt felismerve Tiszabura Önkormányzata, mely településhez hozzácsatolták Pusztataskonyt, egy alapítványt hozott létre a kápolna megmentésére, melynek kuratóriumi elnöke dr. Szapáry György, Szapáry Gyula dédunokája lett.
20200330_143849.jpg
Pusztataskony, illetve Taskony, a Taksony személynév hangátvetéssel keletkezett változata. A településtörténetben már az Árpád-háziak ideje alatt szállásbirtokként megtalálható. Utolsó tulajdonos ura gróf Szapáry Gyula volt, akinek az itt elterült 3700 holdas birtokán központi major szerepet töltött be. Itt volt a Szapáry család állandó szálláshelye.
A kápolna melletti nagy kastélyt és a vele szemben lévő kis kastélyt 12 holdas park vette körbe. A települést később Tiszaburához csatolták, de az itt élő emberek kiharcolták a településnév megtartását. Az 1992-ben még 400 lelkes település ma már 150 körüli lélekszámú. Mára a kastély épületek jelentős átalakításon mentek át, és a kis település szinte egyetlen munkahelyét biztosító intézmény működik benne.
Valójában nem terveztünk állomást Pusztataskony településre. Talán a “hullámzó” útszakasznak köszönhetjük, hogy megálltunk e picinyke faluban, ahol oly sok mindennel okosabbak, gazdagabbak lettünk.
Abbázia*: Abbázia (horvátul Opatija, olaszul és németül Abbazia) városés község(járás) Horvátországban
Fiumétól8 km-re nyugatra, az Isztriai-félsziget északkeleti részén, a Kvarner-öbölpartján, az Učka-hegység lábánál fekszik. Közúton az Isztriai-félsziget felől az A8-as autópályán, a Trieszt és a Dalmáciafelől az A7-es autópályán, Zágrábfelől az A6-os autópályánérhető el. Vasútállomása Matuljiban van. A várost babérfaligetekveszik körül, tengerpartja sziklás és festői.
Utunkat folytatjuk a következő állomás felé!
Forrás: Saját, utazzitthon.hu, itthon.hu, kozterkep.hu, google